Archívum

Wallenberg Nyomán 2018-2019

backup_cover

Felhívás középiskolai vetélkedőre

A jelentkezési határidőt meghosszabbítottuk 2018. október 1-jéig.

A Raoul Wallenberg Egyesület és Alapítvány és a  Budapesti Vendéglátóipari és Humán SzC Raoul Wallenberg Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája  Raoul Wallenberg születésének évfordulóján  Wallenberg nyomán  címmel 10. alkalommal vetélkedőt hirdet  magyarországi és határon túli középfokú oktatási intézmények tanulói számára.

A vetélkedőt támogatja a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Svéd Királyság budapesti nagykövetsége, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, az Élet Menete Alapítvány, a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely.

    • *  A vetélkedő meghirdetőinek fő célja: a magyar-zsidó együttélés és a holokauszthoz vezető út bemutatása, az ártatlanul üldözött és meggyilkolt magyar állampolgárok helyi életének és szenvedéseinek megismerése, hogy a vészkorszak emléke fennmaradjon és egyre inkább a nemzeti emlékezet részévé váljon. Fontosnak tartjuk ezen konfliktusok jelenre vonatkozó hatásaival való foglalkozást is.  Mindezek szellemében a vetélkedő témakörei: antiszemitizmus, embermentés, rasszizmus, xenofóbia, tolerancia.  Online jelentkezés 2018. szeptember 20-ig lehetséges:

ITT

A vetélkedőre 3 fős csapat és felkészítő tanáruk jelentkezését várjuk. Egy intézményből több csapat is jelentkezhet.  A jelentkezéshez kérünk csatolni egy levelet, amelyben a csapat megfogalmazza, hogy mi késztette arra, hogy jelentkezzen a vetélkedőre, mi keltette fel az érdeklődését a felhívásban szereplő témák iránt. (A feltöltött fájl PDF formátumú legyen, a mérete legfeljebb 1Mbájt. A fájl neve a csapat neve legyen.)

A vetélkedő részei:  • Előzetes feladatok:

  1. A csapatok hozzanak létre egy facebook profilt. Válasszanak egy embermentőt vagy olyan érintettet, akinek kapcsolódása van lakóhelyükhöz vagy tágabb környezetükhöz, s a profilon keresztül “járjanak a nyomában”. Részleteket és szempontokat a jelentkező csapatoknak a regisztrációt követően küldünk.
  2. A csapatok készítsenek egy minimum 3, maximum 5 perces filmet a vetélkedő bármely témakörével kapcsolatosan, amelynek bemutatására a regionális elődöntőn kerül majd sor. A film a XX-XXI. század európai történéseihez kapcsolódjon. A technikai minőséget másodlagosnak tartjuk.  • Regionális elődöntők:  A regisztrált csapatok 2018. november 5. és 16. között a szervezők által megadott – a jelentkezők számától függő – helyszíneken (vidéki, határon túli városokban vagy Budapesten) vetélkednek.  A feladattípusokról, valamint a felkészülést segítő ajánlott szakirodalomról a csapatokat a jelentkezést követően tájékoztatjuk.  • Döntő:  A regionális elődöntők első helyezettjei jutnak a kétnapos döntőbe, melynek időpontja 2019. január 16-17.  A döntő tervezett helyszínei között szerepel a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Holokauszt Dokumentációs Központ és Emlékhely, valamint a vetélkedő témáival kapcsolatos budapesti emlékhelyek.  A döntőbe jutott csapatoknak és felkészítő tanáruknak a szervezők biztosítják a szállást és az étkezést.  A döntő díjazása: az első helyezett csapat és felkészítő tanára 4 napos svédországi utazáson, a második helyezett csapat és felkészítő tanára a Nemzetközi Élet Menete lengyelországi emlékprogramján, a III. helyezett csapat és felkészítő tanára külföldi kiránduláson vehet részt.

Budapest, 2018. augusztus 4.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük