Emléktáblák

Raoul Wallenberg emléktábla a Benczúr utca 16. szám alatt

Emlektabla7

Raoul Wallenberg emléktábla a Benczúr utca 16. szám alatt

Raoul Wallenberg utolsó ismert tartózkodási helye

1945. januárjában a szovjet Vörös Hadsereg elérte Budapest határait és január 16-án felszabadították a nemzetközi gettót. Raoul Wallenberg megbízatása a magyar fővárosban ezzel véget ért. Ő azonban nem szándékozott befejezni tevékenységét. A háború után is segíteni akarta a magyar zsidókat.

Raoul Wallenberg részletes tervet készített arról, hogyan lehetne megoldani a családok újraegyesítését, az árvák ellátását, az egészségügyi szolgáltatás újraindítását, valamint a lakhatási problémákat. Igyekezett mihamarabb bemutatni terveit a szovjet vezetésnek, így már január 13-án átkelt a frontvonalon, hogy szovjet tisztekkel tárgyaljon.

Január 17-én Raoul Wallenberg visszatért személyesen holmijaiért a Vöröskereszt Benczúr utca 16. szám alatti irodájába, ahol télen lakott és dolgozott. A ház tulajdonosa Ocskay László magyar százados volt, aki egyben az ellenállás tagjaként is működött. Befolyását zsidók mentésére használta, és a háború befejező szakaszában felajánlotta a Nemzetközi Vöröskeresztnek és Wallenbergnek, hogy házának bizonyos részeit használhassák. Aznap sofőrjével, Langfelder Vilmossal a Vörös Hadsereg debreceni főhadiszállására indultak. Az utolsó, akivel Wallenberg indulása előtt találkozott, Pető László volt: az a zsidó fiatalember, akivel sok évvel korábban a franciaországi nyelvtanfolyamon ismerkedett meg.

forrás: walkwithraoul.hu

Related Posts

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük